Petőfi Sándor (1849-1871)

BEVEZETÉS

Aligha van olyan szereplője a magyar múltnak, mint Petőfi Sándor, akinek életét a hangyaszorgalmú tudomány reflektorfénye jobban megvilágította volna. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy minden napjáról tudjuk: hol járt, mit csinált, mit írt. Ismerősök százai írták meg a rendszerváltás, 1867 után visszaemlékezéseiket. Barátainak légiója az idő múlásával exponenciálisan szaporodott. Csak osztálytársai számát több százra tehetjük. Az adatok 1849 július végétől kezdve rohamosan fogyatkoznak, míg végül elnyeli őket a segesvári lőporfüst.

A többi néma csend.
Volt eddig.

Építész vagyok. Elsősorban ipari épületeket terveztem, ezen belül szép számmal kazánházakat is. Miután az aktív szakmagyakorlástól visszavonultam, bőséges szabadidőmet és csekélyke nyugdíjamat arra fordítottam, hogy felderítsem további életét 1849. július 31. után.

Levéltári és terepkutatásokat folytattam Ankarában, Moszkvában, Franciaországban és sikerült megtudnom, mi történt vele ezután, sőt, annak is nyomára bukkantam – és ezt tartom szerény munkám legfigyelemreméltóbb eredményének – miért nem tudtunk róla semmit, ki volt az, aki gondosan eltörülte a nyomokat. Életét egyelőre 1871-ig tudtam követni. Ha fogyatkozó erőm engedi, akkor én búvárkodom tovább, ha nem, akkor a nagy költővel szólva:

„Mit én nem egészen dicstelenül kezdék,
Folytasd te barátom teljes dicsőséggel.”

Eddigi kutatásaim eredményét egy regényes monográfiában foglaltam össze, amelyet ezennel a művelt nagyközönség figyelmébe ajánlok.

TOVÁBB OLVASOM